Sors Tamás ParalimpikonÚjabb hírességről derült ki, hogy Oszkározik!
Ezúttal arról kaptunk hírt, hogy Sors Tamással, a világcsúcstartó, többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszóval is össze lehet találkozni Oszkározás közben!
Hogy melyik útvonalon utazik Tamás, amikor éppen nem a medencében rója a hosszokat?
Olvass tovább és kiderül!

Sors Tamás 2012 óta Oszkározik, utasként és autósként is kipróbálta már a telekocsizást.  Csak pozitív értékelése van:

“Korrekt, pontos utas, akivel remekül lehet beszélgetni is! Csak ajánlani tudom…”

Facebook-poszt Sors Tamásról

Juliban most realizálódott, hogy tavaly együtt utazott az úszóval

 

Tamás 1991-ben született Pécsett. 2002 óta eleinte gyermek-, majd hazai és nemzetközi felnőttversenyeken ért el sikereket gyors, pillangó és vegyes számokban. 2006-ban világcsúcs közeli idővel szerzett bronzérmet, majd 2007-ben, 15 évesen 100 m pillangón világcsúcsot úszott.

A 2008-as pekingi nyári paralimpián egy arany és két bronzérmet szerzett hazánknak, majd a következő, londoni olimpián egy arany, egy ezüst és egy bronz érmet is bezsebelt.
Idén Rióban eddig 200 vegyesen ezüst érmet nyert, 100 gyorson pedig tegnap a döntőbe jutott.

„Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam. A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam” – nyilatkozta a 24 éves pécsi Sors Tamás a Nemzeti Sport újságírójának.

Tamásnak ma és csütörtökön is szurkolhatunk még! Előbb 50 m gyorson, majd kedvenc számában 100 m pillangón fog szerepelni!
(UPDATE: Tamás 4. lett 50 m gyorson és bronzérmes 100 m pillangón)

Gratulálunk neki eddig sikereihez, csak így tovább! És természetesen a csillogó érmek mellé sok sikeres Oszkáros utat is kívánunk! 🙂

Szeretnél Sors Tamással együtt utazni? Az Oszkár a különleges emberek közössége, tehát Neked is itt a helyed!
Oszd meg autód szabad helyeit vagy keress valakit, aki elvisz!

Ha pedig már utaztál együtt hírességgel (például Nagy Balázzsal, Brutival vagy Takáts Tamással), meséld el milyen volt és nyerj!

Hozzászólások

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Megosztás